2008. november 30., vasárnap | By: Sütis néne

Csokis pöfeteg



Már tavaly is nézegettem ezt a receptet, idén meg is sütöttem.
Az biztos, hogy tavaly t3v is ezzel a névvel illette ezt a süteményt, de hogy ez-é a valódi neve ?! nem tudom...de ennél maradok...;-)

Az én receptem kissé más, mint az előbb említettnél, ill. dkg-ban írom, mert a csészés számításért nem rajongok.

Csokis pöfeteg
Hozzávalók:

- 20 dkg étcsoki
- 11 dkg puha vaj
- 2 tojás
- 20-25 dkg cukor (ki mennyire szereti édesen)
- 1 tk vaníliakivonat
- 2 ek. tej
- 25-30 dkg finomliszt
- 1 tk fahéj
- 2 tk sütőpor (azaz fél csomag)
- a hempergetéshez porcukor

A csokit megolvasszuk, majd hagyjuk kihűlni.
A vajat, a cukrot és a tojásokat kikeverjük , majd hozzáöntjük az olvasztott csokit, fahéjat, tejet és vaníliakivonatot is.
Ezután keverjük bele a lisztet a sütőporral együtt .
Tekerjük folpackba és egész éjszakára tegyük a hűtőbe.

Másnap vágjunk egyforma darabokat, formáljuk gombócokká, és alaposan hempergessük meg porcukorban.
Előmelegített sütőben 165-170 fokon süssük kb 10-12 percig.
Nagyon figyeljünk, mert ha túlsütjük kemény lesz (én így jártam egy adaggal). Mondjuk attól kekszként még elropogtatható.;-D


tipp: ha esetleg mégis sikerült túlsütni a tésztát, és egy kő keménységével vetekszik, egyszerűen tegyünk almaszeleteket a süti közé, majd zárjuk le őket egy fémdobozban. nagyon hamar bepuhulnak!;-)

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hú, de jó porcukros lett a tiéd! A mogyoró nélküli is jó, legalábbis a nemisbéka-féle hósipkák nekünk nagyon bejött (linkeltem is, azt hiszem). Egészségetekre, ráfér az emberre a csoki ilyen sötét időkben :)

Névtelen írta...

Nagyon jól néz ki mindkettő, kipróbálom őket, lányaim nagyon szeretik!Noémi

Gyöngyi írta...

Szép estét kívánok, látom, a gyertyát már meggyújtottad:)

Mehike írta...

Blogodat renszeresen olvasom és a holnapi patchwork-ös összejövetelre a Te recepted alaőján készítettem el a Fanta-szeletet. Köszönöm

Lívi írta...

Mekkora gombócokat formáztál?

Sütis néne írta...

t3v!köszi! :-)

Noémi! remélem ízlik majd!

Gyöngyi! elvégre itt van már advent...;-)

Mehike!szívesen! :-)

Lívi!nem mértem le, de kb. 5 cm átmérőjű! ;-D

Névtelen írta...

Szia!Tudnál nekem segíteni abban, hogy miért lett olyan lágy ez a csokis pöffeteg?14 percig is sütöttem. Vagy később megkeményedik?Üdv Timi

Sütis néne írta...

igen, keményedik kissé.
de inkább legyen puha, mint kő -jellegű....;-D de ennyi idő alatt biztosan átsült.

Névtelen írta...

nekem teljesen szétfolyt:(
teljesen ágy és kicsit sem hasonlít gombócra
mit szúrtam el?
mindent úgy csináltam ahogy le van írva:S

Sütis néne írta...

Névtelen!
ha 1 éjjelt hűtőbe rakod, kizárt dolog hogy elterüljön. keménynek kell lennie, mikor formázod, és egyszerre ne vedd ki mindent a hűtőből, hogy ne melegedjen nagyon fel.

Névtelen írta...

nem volt az a nagyon kemény csak az első 2 gombóc, legközelebb visszateszem a többit.
Egyébként te milyen csokit használsz hozzá?
Azért nem lett szörnyű párom azt mondta hogy nagyon jó lett és már aznap lecsapott rá:)
köszi

Ági írta...

Kedves Sütis néne!

Azon szerencsések közé tartozom, akik kóstolhatták sütidet, talán emlékszel hogy én nyertem egy ajándékcsomagot tőled, amiben volt egy adag csokis pöfeteg.
No ezt szerettem volna a te leírásod szerint elkészíteni-gasztro ajándéknak szánnám, gondoltam tartok egy főpróbát.
Mindent úgy csináltam, ahogy írtad és kezdőnek sem tartom magam..
mégis..
nekem szétterültek, egymásba értek a gombócok sütés közben, inkább egy kiterült lepényhez, mintsem golyóhoz hasonlítottak. Pedig kemény volt a tészta, egy éjszakát állt hűtőben- amit golyóvá gyúrtam. Tényleg. Mekkora golyót kell gyúrnom belőlük? Dió nagyságút vagy annál nagyobbat?
Kérlek segíts, mert abbahagyhatatlanul finom ez a csemege, szeretném ha szép is lenne.

Köszönöm
Ágnes

Sütis néne írta...

Szia Ágnes!

Persze hogy emlékszem rád. :-)
A golyókat én kissé nagyobbra szoktam formázni, mint egy dió, de nem sokkal. Viszont nem hiszem hogy a méretén múlna az hogy szétterül. Nem szabad sokáig formázni, hogy ne puhuljon meg, és lehetőleg a nagyobb része maradjon hűtőben, hogy az se melegedjen fel. Távolságot kell hagyni köztük, mikor sütőpapírra teszed, épp azért hogy ne érjenek össze sütéskor. Talán a csokin is múlhat. De én csak sima étcsokit használtam, többfélét is próbáltam már, de nem szokott szétfolyni. Egy biztos, gyorsan kell vele dolgozni. Több ötletem nincs, remélem segítettem.

Sarolta írta...

Szia
Meddig lehet eltartani a sütit dobozban? Ha most megsütöm a héten, akkor karácsonyig eláll?
Köszi

Ági írta...

Köszönöm..lehet, hogy itt rontottam el akkor mert valóban sokáig melengettem a kezeim között őket, mielőtt a sütőbe kerültek.
Megpróbálom újra, bár az előző adag jól bekeményedett. Majd a sütéssel is jobban vigyázok.

Ági

Sütis néne írta...

Ági!
Igen a sütéskor is vigyázni kell, mert még jó puhának kell lennie, mikor kiveszed, mivel utána még szilárdul.

Sütis néne írta...

Sarolta!
Igen, egy darabig eltartható, én is előbb el szoktam készíteni, és dobozban hűvös helyen eláll. De persze azért frissen az igazi.

Sarolta írta...

Nekem is szétfolyt. Lapos tallérok lettek...:S Pedig 1 napot állt a hűtöben és gyorsan formáztam:S

Sütis néne írta...

Sajnos akkor nem tudom mi lehet az oka... :-( Nálam még sosem folyt szét.