2011. augusztus 22., hétfő | By: Sütis néne

Élménybeszámoló

Múlt hét vasárnap, azaz  aug 21-én  abban a szerencsében részesülhettem, hogy részt vehettem  a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. által meghirdetett receptverseny díjkiosztásán.


A versenyre itt, a Recept - túra oldalán leltem rá.

A pályázat során ezt a receptemet választotta ki a zsűri , a kb 100 egyéb recept közül. Igazán örültem neki(és jól meg is lepődtem), annak pedig különösen, hogy ezáltal meghívást kaptam (a családdal együtt természetesen)  a körmendi Berki Vendéglő és Panzió.

A vendéglő igazán hangulatos volt, nagyon szép belsővel(és külsővel) dicsekedhet, mondhatni az én ízlésvilágom, mind a színek, mind a berendezés tekintetében.
Az ételekről szintén nem mondhatok rosszat, a főszakács: Pilnay Zoltán. Igazán jól főzött (Isten tartsa meg jó szokását! :-D ).
Itt az étteremben elkészítették nekünk a nyertes recepteket, így az én köles krokettemet is. (ami nagy szó, mivel nem hiszem hogy bármi, ami nálam készül otthon , az szakács -és zsűri- által valaha is megsütésre érdemesnek találtatott volna!;-D )

Szóval finomakat ettünk, (volt előétel is többféle, aztán levesek, húsok, köretek, és persze édesség. Na ez utóbbinál adtam fel (ami nálam ritkaság ha édességről van szó), de már annyira tele voltam, hogy a fele süti a tányéromon maradt, bántam is, mert finom volt az is....;-P És arról még nem is szóltam, hogy alig pár dolgot kóstoltam csak meg....sajnos......dehát így jár az, akinek nincs feneketlen gyomra!

Az ebéd előtt megvolt a díjkiosztás is, ajándékot is kaptunk (melyek között helyi kistermelők által készített termékek is voltak).  Összesen hatan részesültünk díjazásban, plusz egy fő, aki közönségdíjat kapott.
Jelen volt Körmend polgármestere, aztán a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, és még sokan mások...szóval nem egy kis projektről van szó, ahogy a Recept - túra szerkesztőjétől és az egyik háziasszonyától, Lékai Ramónától is megtudtam (akiben egyébként egy nagyon szimpatikus korombeli "asszonykát" ismertem meg :-D ) .

Készült egy receptgyűjtemény is, a nyertes és egyéb receptek válogatásából, ami szintén nagyon tetszetős lett. Ó igen, az élmények és ajándékok mellett még oklevelet is kaptunk.
Plusz a körmendi Rádióban meg lehet minket hallgatni , mivel interjút is készítettek velünk. Itt  a körmendi rádió - ban. Ha minden igaz, ma 15.10-kor lesz vezetőanyag (ismétlés vasárnap 10.10-kor), plusz még ma este 18. 00-kor.


Szóval szép volt, jó volt..
Ezúton is köszönöm mindenkinek a munkáját, amivel lehetővé tették számunkra ezt a versenyt, és az érdekes, színvonalas díjátadót!


(és kevésbé köszönöm az autónknak, hogy a mai reggel az akksi bemondta az unalmast.... így "hála neki" itthon maradhattam a leányommal, mivel nem tudtam őt "megőrzésre" elszállítani.......viszont, ezáltal megszületett ez a bejegyzés, és ha azt nézzük, azért rendes volt tőle, hogy nem tegnap délelőtt lehelte ki a lelkét , mert akkor a díjátadóról is lemaradtam volna. Szóval minden rosszban van valami jó, csak győzzük megtalálni! :-)

6 megjegyzés:

Iza írta...

Gratulálok a dijért! Megérdemelted! :)

Sütis néne írta...

Köszönöm, Iza! Te aztán gyors voltál, épp csak közzétettem a bejegyzést! ;-D

Kati írta...

Gratulálok.

Csilla írta...

Gratulálok én is! :)) Nagyon szép eredmény!
Ez így van, minden rosszban van valami jó, már ha vagyunk hozzá elég optimisták, jókedvűek, pozitívak stb. stb. :D

marisz57 írta...

Gratulálok a díjhoz! És csinos vagy! Meg a leánykád is helyes!

Sütis néne írta...

Köszönöm szépen! :-)