2012. szeptember 22., szombat | By: Sütis néne

Szappanozás 2. rész - a készítés körülményei



Szóval akkor a szappan. Azt hiszem, most már nagyjából tisztában vagytok vele(ha olvastátok az első részt), miért is kezdek átállni a bolti tusfürdőkről a házi szappanra, melyet úgy tervezem követni fog a sampon, mosószer, öblítő,  dezodorok és társai.
Szerencsére kozmetikai termékeket sem használok, már jó ideje házilag tisztítom és ápolom az arcom. ha véletlenül valami krémet veszek, általában alig fogy belőle, és szavatossága végett a kukában végzi. jelenleg a férjem kínlódik a berepedezett kemény sarkával, melyre hiába keni a bolti sarokpuhítót, nem ér az semmit. na majd én! erre is van recept, tehát ezt is ki fogom próbálni! :-) szóval még sok dolog vár megvalósításra e téren.....

Ha valaki szappant szeretne készíteni, jól olvasson utána. nekem sem kevés időmben telt, olvastam, kimásoltam, kinyomtattam, amit fontosnak találtam. már szép kis mappára való adag gyűlt össze. ebben persze vannak receptek, jó tanácsok, stb.
aztán nem kis időt igényel a hozzávalók felkutatása sem, lévén hogy  a városban lévő legtöbb herbáriát, gyógyszertárat zaklattam, hogy van-e, és mennyiért ez meg ez...mert ugye nem árt ha az alapanyagot olcsóbbért vesszük, mint sem... hisz herbáriák-herbáriák, gyógyszertárak-gyószertárak is vannak jelentős árbeli különbségek.
ezen túljutva, még mindig volt pár alapanyag amit nem lehet nálunk megvenni, csak Bp.-en (ez történetesen a lúg, ami nélkül ugye nincs szappan), tehát vagy a neten keresztül kell rendelni, vagy találni kell egy kedves személyt, aki felajánlja, hogy segít ez ügyben. A legjobb erre a célra egy pesti ismerős, vagy családtag, de mivel nekem ilyen nincs...úgy gondoltam akkor marad az internet. Viszont ekkor az élet közbeszólt, és "találkoztam" még ha csak  a gépen keresztül is egy kedves személlyel, aki pedig Kismaccs volt. Nem tudok elég hálás lenni neki az önzetlen segítségért és a tanácsaiért, melyet szappan ügyben adott. Egyébként vicces dolog ez, sosem gondoltam volna, hogy erről a témáról órákig  el lehet beszélgetni egy hozzá értő személlyel, és mégis.... :-))))

Szóval miután minden megvolt, jött az elkészítés maga, ez kb egy órámba került, de csak azért mert első szappan lévén, még nagyon izgultam és túlkombináltam...amúgy maga a szappankészítés kb 20 perc alatt megvan, az egy óra alatt az előkészítést , szappankészítést és utána a takarítást értem..
a neheze viszont ezután jön, várni..... várni hogy kivehessük a formából, hogy megnézhessük milyen lett...aztán várni 4-6 hetet hogy beérjen és használni lehessen....amíg ez megtörténik, be kell érnünk a nézegetéssel, és a szagolgatással.
egyébként nagyon kellemes egyedi illata van az ilyen házi szappannak, nem tudnám mihez hasonlítani, de tetszik.
szóval összességében nagy öröm, hogy sikerült  és eljutottam idáig. :-)))) mindenkit bíztatok, aki csak egy kicsi kedvet is érez hozzá, vágjunk bele, ne sajnálja rá az időt, mert érdemes és megéri!!!!! :-)

2 megjegyzés:

Márta írta...

Sarokpuhításra, berepedezett bőr ápolására legjobb a sheavaj. Magam is sokat kínlódtam bőrproblémákkal, de mióta ezzel kenem a lábamat, könyökömet, arcomat, (fürdés után testápolónak használom), minden panaszom megszűnt. Drágának tűnik, de nem az: kevés kell belőle és nagyon hatásos. A tenyerembe teszek egy keveset, pár másodpercig "melegítem", majd szétkenem. Próbáljátok meg, remélem, nektek is segít.
kb. egy éve határoztam el, hogy száműzöm a gyári készítményeket, itthon főzök mosószert, öblítő helyett ecetet (és pár csepp illóolajat használok, de ezt csak pulóverekhez), házi takarítószert készítek, duguláselhárytó helyett ecetet és szódabikarbónát, stb. alkalmazok.
Sok sikert kívánok munkádhoz, szeretettel:
Mártinéni

Sütis néne írta...

Kedves Márta! Köszönöm a tippet, ki fogjuk próbálni.:-)
Remélem egyre többen fogják követni ezt az utat, amiről te is írsz, én már biztosan... :-)