2013. március 14., csütörtök | By: Sütis néne

Havas rémség...

fotó innen - mai kép a hóhelyzetről, látási viszonyokról...bár én ennél rosszabb helyeken is jártam...

Nos, állítom, hogy ez a mai nap volt a legvészesebb egész télen. Ilyen időt én még nem értem! Reggel még csak tűrhetőek voltak az utak, de ugye egész nap havazott, így du.-ra már kevésbé volt vidám a helyzet.
Ha őszinte akarok lenni, párszor közel voltam a sírógörcshöz. Konkrétabban: a kórházban mára kaptunk időpontot a lányzómnak, így nem volt mese, és reggel neki is indultunk, az egész család, mivel én mentem dolgozni, a férjem pedig be a gyerekkel a rendelőbe. Mint említettem, eddig okés volt. Az orvosi vizsgálatot letudták, aztán du. begyűjtöttem a lányt, férjem ment melóba, mi meg hazafelé...
Rémálmaimban ne jöjjön elő a hazafelé tartó út!!!! Ugye ez a tél egyébként sem volt hómentesnek mondható, és vezettem már hófúvásban . De az csak annyit jelentett, hogy az út fölött át-átsöpört a hó, és bizonyos helyeken "szépen" felhalmozta. De ez a mai! Ekkora szelet(inkább vihart) én még életemben nem értem! Szóval persze most is voltak hókupacuk, hótekergés az úton, csakhogy olyan szinten hordta a szél a havat, ami olyan pórhó jellegű, hogy nem lehetett látni. De ezt most értsétek szó szerint. Hazafelé a falvak között, senki földjén, kb 2-3- szor kerültem olyan helyzetben, hogy nem tudtam, mit csináljak. Ugyanis nem láttam SEMMIT! de tényleg semmit, A hó olyan szinten kavargott, hogy teljesen körbevette az autót, és átláthatatlan falat alkotott. Csak a kocsi orrát láttam, semmi mást. Sem az utat, sem az út szélét, semmi jelzőtáblát, vagy hogy egyenesen, esetleg kanyarban haladok-e. Képzelhetitek! Ráadásuk a gyerek mögöttem egyfolytában csacsogott, én meg sík ideg voltam. Olyan volt ezekben a pillanatokban, mintha kiestem volna a világból, de tényleg. :-) Képzeljétek el a ködöt, csak olyan sűrűségben, hogy hiába haladsz nem oszlik, olyan volt, mintha tej sűrűségben haladtunk volna. Anyukám azt mondta utólag, miért nem húzódtam le oldalra és álltam félre. Mire én: mivelhogy nem láttam hol van az út széle, úgy nehéz lett volna lehúzódnom, mert ugyan hova.... és persze nem akartam megkockáztatni egy árokba borulást, esetleg hogy valaki belénk jöjjön hátulról, inkább mentem tovább a semmiben. Egyébként ő is mesélte, hogy hazafelé látott egy autót és egy tűzoltóautót is az árokba borulva.. na szép...szóval a lényeg, hogy ilyet soha többet nem kívánok, sem magamnak, sem másnak.
Habár egyben hazaértünk(repesztettünk vagy 40-50 km/h-val... de persze nem csak mi, hanem a hiper-szuper csúcs autók is, amiknek máskor csak a seggét látom, ahogy elhúznak mellettem, vagy még azt sem...). szóval mikor megálltam, és kiszálltam, úgy ment a szívem, mint aki lefutotta a maratont és nem tudtam most nevessek-e vagy sírjak...persze a lányzót az egész nem különösebben zavarta, sem az út, sem a hó, csak akkor szeppent meg kissé, mikor emelt hangon kértem, hogy most már maradjon csendben .persze itthon elmagyaráztam miért ne zavarjon, mikor ilyen időben vezetek, úgy tűnt megértette...és mondjuk mikor ebben a ködszerű valamiben haladtunk, ő is felkiáltott, hogy hűűű, pedig ő csak oldalt látott ki, vagyis nem látott ki...no mindegy is, túl vagyunk rajta, remélem éjjel nem lesznek rémálmaim...
legközelebb lehet hogy jobban odafigyelek a figyelmeztető jelekre: mivel a reggel úgy indult, hogy mikor felhúztam a redőnyt az egy pillanat alatt felfagyott a tetejére, és meg sem mozdult. Ilyenre még nem volt példa, ugye havas volt, aztán ahogy a jéghideg szél(vihar) elérte, szépen fel is fagyasztotta a felső részre. Szóval ez már jelezte, hogy ez nem csak kis szelecske, ami du.-ra eláll(én ebben bíztam), hanem ez bizony redőnyfagyasztó vihar...ja és nem csak egy, hanem mind a 2 redőnnyel így jártam. felhúz, zökken, odafagy..majd másik is felhúz, zökken , odafagy..azóta is így van, majd tavasszal talán kienged...remélem...;-P
Egyébként most nemrég vittem ki a szemetet, mondhatom semmi sem változott, a hó vízszintesen esik, én meg bokáig süppedtem a hóban, ráadásul majdnem elvitt a szél, a kukával együtt. :-P haha, jó lett volna... nem boszorkány seprűnyélen, hanem én a kuka hátán....:-D
szóval ennyi. javaslom SENKI NE INDULJON ÚTNAK! se autóval, se busszal, se gyalog..(max. kuka hátán a levegőben szállva...;-.D)

4 megjegyzés:

feherkriszti írta...

Nagyon is meg tudlak érteni,bár én nem ültem autóban,de a gyerekeimet elengedtem a nagyszülökkel a Balatonhoz./mekkora hülye vagyok/7 órát álltak a M7-sen mire vissza tudtak fordulni és Székesfehérváron nagy nehezen találtak szállást.Most nem tudnak hazajönni,de legalább ők jó helyen ,biztonságba vannak,ellenben azokkal akik az utakon rekedtek.Persze én öregedtem 10évet tegnap,Nektek is szerencsétek volt,hogy épségben hazaértetek.Kriszta

Sütis néne írta...

Hú, Kriszta!Hát téged sem irigyellek, meg a gyerekeidet sem. De a lényeg, hogy legalább nem történt nagyobb baj, és hogy valahol meg tudtak szállni...sajnos az ember sokszor csak utólag jön rá, hogy mit hogyan kellett volna, vagy épp nem kellett volna csinálni...

Bebi írta...

Ahogy olvastam a bejegyzésedet, végig izgultam, hogy szerencsés legyen a vége!Jó, hogy megúsztátok nagyobb baj nélkül ezt a borzalmas időt! :)

Sütis néne írta...

Köszönöm Bebi!Szerencsére megmaradtunk...de nem volt egy könnyű menet, az biztos :-D