2008. november 27., csütörtök | By: Sütis néne

Csokoládés finomság - sütés nélkül



Ha ideges vagyok vagy valami bajom van, általában nekiállok sütni, persze valami édességet.
Ez tuti módszer, mert kikapcsol, eltereli a gondolataim, alkotok és élvezem.
Tehát a végén jobb kedvem lesz, plusz utána el is lehet fogyasztani az alkotást! ;-D
Így volt ez tegnap is, ez készült, habár sütni éppenséggel nem kellett:

Csokoládés finomság sütés nélkül

Hozzávalók:

- 200 g babapiskóta
- 1 tojás sárgája (de 2 is lehet)
- 1 l tej
- kb. 10-15 dkg cukor
- 10 dkg étcsokoládé
- kb. 8 ek. keményítő
- nescafe kb. 4 ek.
- 2 ek rum
- víz a kávéhoz


A tejet és a tojássárgát összekeverem, felteszem a gázra, közben állandóan keverem.
Mikor már forr, beletördelem a csokoládét, hozzáöntöm a cukrot, és tovább főzöm, kisebb lángon, míg a csoki elolvad.
A keményítőt kevés vízzel kikeverem, majd a csokis tejhez öntöm.
Egyszer felforralom, majd félrehúzom.
Ha túl híg lenne, még lehet hozzá keményítőt tenni, ismét felforralva.
A kávét a vízzel és rummal kikeverem, majd ebbe mártom a babapiskótát.
De épp csak mártani szabad, nem kell benne állnia!
Ezután jön a rétegezés:
Egy magas peremű nagyobb edénybe, tálba , akármibe egy sor kávés piskótát teszek, erre ráöntöm a krém felét. Ismét a kávés piskóta , majd a krém jön.
Ha már nem meleg az édesség, mehet a hűtőbe, egy pár órára.
Nagyon finom, hamar megvan, de nagyon hamar el is fogy(tapasztalat, mert már sokszor készítettem, és általában egy napot sem ér meg!);-D

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt szeretném kérdezni, mert, hogy nagyon tetszik a recept, hogy a végén, ha összeállt/összehűlt, akkor kiborítos a formából? Vagy kivágod? Nem tapad bele? Vagy esetleg folpack-kal kibélelni rétegezés előtt a tálkát? Mert én egy őzgerincben, vagy téglaalakúban gondoltam belerakni. Köszi a választ előre is. Klasz a blogod!
Ofélia

Sütis néne írta...

én téglalap alakú jénaiban szoktam készíteni. de nem borítom ki, csak szeleteket vágok, szépen kijön belőle. de persze folpackkal is ki lehet bélelni- ha formára akarod-, csak akkor fennáll a veszélye, hogy ha lágyabbra sikeredik a krém, akkor szétesik.(mondjuk ez megelőzhető ha zselatint is teszel hozzá, akkor biztos megtartja a formát)