2011. január 29., szombat | By: Sütis néne

Torta marshmallow bevonattal


Ezzel a tortával 2 vágyam is teljesült egyszerre. Egyrészt már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a díszítési technikát, másrészt most először dolgoztam nem házi fondanttal, hanem marshmallow-ból készítettem el a bevonatot.

A díszítésről annyit, hogy szerencsére épp volt egy megmaradt tojásfehérjém, így ebből készítettem egy sima írókát, kevés zöld mandulaaromával, és zöld ételfestékkel és persze átszitált porcukorral (kb 15-20 dkg porcukrot vett fel-ezt sem szoktam mérni, csak látom az állagán amikor jó). (és hogy miért lett zöld ?, mert most a "gombhoz készült a kabát", azaz zöld volt a tálca, így lett zöld színben pompázó a torta is:-D ) A díszítés egyébként az íróka elkészülte után pillanatok alatt megvolt.

A marshmallow, hát vegyesek az érzéseim. A húgom szerint könnyebb vele bánni, mint a házi fondanttal, de szerintem nem.
Így készült: Egy nagy edényt kivajaztam, ebbe öntöttem 30 dkg marshmallow-ot .
Fontos dolog, hogy jó alaposan vajazzuk ki, különben könnyen beleragad, miután összekeverjük. tapasztalat: először ugye hogy vastagon vajazzuk az edényt, aztán pedig ne az edényben keverjük össze.
A mikróban kell melegíteni, kb 3 perc alatt készült el, de többször ránéztem. Sajnos utána az edénybe szitáltam hozzá a porcukrot, ahogy a másik esetben szoktam, nos ez nem járható út, mert így még jobban beleragadt, nem tudtam keverni, nyúlott, ragadt.
Tehát legközelebb a porcukrot, csak ha már kiöntöttem a cuccost, akkor teszem hozzá.
Kb 30 dkg átszitált porcukrot vett fel, a kezemet erősen vajazni kellett az elején, mert eszméletlenül ragadt.
Kinyújtani nehéz, mert ruganyosabb mint a fondant, viszont rájöttem, hogy csak simán kézzel is lehetett nyújtani, nem szakadt vagy lyukadt ki. A végén már csak húzogattam, hogy kör formát kapjak. A tortára könnyen rá lehetett igazítani, könnyebben, mit a másik esetnél.
A házi fondanttal ellentétben ennek van egy bizonyos csillogása, fénye, nem matt.
Viszont a tortát nehéz volt szeletelni az anyagából adódóan, kissé nyúlt.
Virágot is jóval nehezebb belőle csinálni, mert mint mondtam nehezen nyújtható, és a virágszirom ugye vékonyan szép. Viszont a szirmok hamar összetapadtak (plusz az ujjamhoz is, ugye..)-bár a végeredmény nem lett rossz.
Ja és nemhiába nem szerettem sosem a marshmallow-ot, így a tortán is olyan fura állaga van olyan habosan rugalmas. ( ami persze a család másik 2 tagja szerint nem így van, nekik ízlett).
Szóval azt hiszem maradok a teljesen saját gyártmányú fondantnál. :-) (persze azért a gyerkőcnek ebből készül majd a tortája, ha már egyszer ez ízlik neki.....;-P)

Ó, és igen belül puncstorta lett. Most ezen is változtattam, nem a szokásos módon készítettem, hanem csak sima piskótás a töltelék( 5 tojásos), és a felső - alsó lap ( 2 tojásos) is kevert tészta. A töltelékbe most nem tettem diót sem, csak baracklekvárt, rumot, és cukorszirupot, kb 5 dl szirupot vett fel, plusz még kb 10 dkg darált kekszet.
Finom volt így is. :-)

6 megjegyzés:

Kriszta írta...

Ez lélegzetelállító!Csak úgy mint a többi tortád is!

Erga írta...

Istenien néz ki, nagyon tetszik! Azon gondolkodtam, míg olvastalak, hogy drága jó istenem, de jó, hogy nem a süti sütés a hobbim, mert már akkor nem férnék be biztos a saját ajtómon, mert nagyon szeretem az édességet.

Latsia írta...

Ez a torta annyira gyönyörű lett, megérte a fáradtságot!
Én még sosem dolgoztam marsmallows-val, de akkor a leírásod alapján nem is próbálkozom.:-)
Gratulálok az Ünnepeltnek, nagyon szép süteményt kapott!

Sütis néne írta...

Köszönöm a dícséreteket! :-)

Erga! az a titok, hogy sütni szabad, aztán csak nézegetni, nem megenni ! :-DDD

Latsia! nem olyan vészes ám vele dolgozni, csak ugye ez volt az első. Legközelebb már jobban fog menni.

Névtelen írta...

Szia!
Véletlen tévedtem ide és nagyon tetszik az oldal.
A marshmallow fondanthoz csak annyit hogy kevés viz is kell rájuk mielött a mikroban megolvasztod. És nem kell folyékonyra. Én akkor veszem ki amikor már látom felpuffadni. Müanyag tálban készitem és közvetlenül adom hozzá a porcukrot is. Elöször kanállal kavarom majd porcukros deszkán gyúrom.
Gyönyörüek a torták és sütik!

Sütis néne írta...

Kedves Névtelen!

Köszönöm a tippet és a dícséretet! :-)