2009. szeptember 27., vasárnap | By: Sütis néne

Ajándékba....








Elkészült az első fondantos tortám.:-)))

Ajándékba vittem, az autóvezetési oktatómnak( és persze a családjának). Megérdemli, pláne amennyit vesződött velem az elején, és a vizsgán is sokat segített.

A piskóta 8 tojásból készült, belül csokikrém.
A fondant kiskukta leírása szerint készült.

vagyis:
Cukormassza hozzávalói:

- 1 ek zselatin

- 6 ek víz

- 1 ek margarin

- 2 ek méz

- porcukor (nekem 80 dkg ment bele)

- én tettem még hozzá egy kevés színtelen mandulaaromát is (így olyan mintha marcipán lenne, az illata legalábbis)

A porcukrot szitáljuk át, minél finomabbra őrölt porcukrot válasszunk.
Kb fél kilónyit tegyünk keverőtálba, csináljunk közepére egy lyukat.
A zselatint keverjük el a vízzel, vízgőz fölött melegítsük fel, mikor már jó forró adjuk hozzá a margarint és a mézet, majd kavarjuk mindaddig míg teljesen szétolvad benne.
Öntsük a porcukorhoz, majd kanállal kavarjuk bele, adagoljuk közbe bele a porcukrot, mikor már nem tudjuk kanállal kavarni akkor tegyük porcukorral meghintett munkalapra és gyúrjunk bele annyi porcukrot még, hogy ne ragadjon már a munkalapra, sem a kezünkre.
Csomagoljuk fóliába be, tegyük bele zacskóba, hogy szobahőn pihenjen egy napot.

Használat előtt mikróban langyosítottam, majd gyúrtam még bele margarint, hogy kellőképp puha legyen.
Keményítővel megszórt deszkán nyújtottam ki.

A díszhez fél adag masszát készítettem, és 10 g kakaót szitáltam hozzá, plusz 1 db 2:1-ben kávés port.

Még valami, mikor már kellőképp összedolgoztam a masszát, és cukor is elég volt benne, beledobtam a kenyérsütőmbe, és ott dagasztottam tovább szép simára (mivel a kezem már igen fáradt, és így szebb is lett szerintem)

A máz alá főzött vajas krémet tettem.
A díszeket kevés vízben feloldott cukormasszával ragasztottam fel.

Összességében azt hiszem elsőre nem lett rossz, bár a fehér masszába picit több margarint kellett volna tennem, mert kicsit száraz lett, könnyen szakadt , mikor feltettem a tortára.
Majd legközelebb jobb lesz talán....ha lesz legközelebb...mivel nem 5 perces munka, az biztos.... ;-))) bár remélem azért megérte a sok melót, és ízleni fog nekik...;-P

33 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Ez valami fantasztikusan néz ki!

Névtelen írta...

Ez gyönyörű!!! Ha még ennyire finom is...

Ági írta...

Gyönyörű lett!nagyon ügyes vagy!!!

mariam írta...

Nagyon szép lett, ügyes vagy! :-)

Andi/cuki írta...

Nagyon szépséges!.:-))
Gratulálok!

Salsa Orsi írta...

Nagyonnagyon szép!Gratulálok!

Kiskukta írta...

Nagyon szép lett!
Én mostanában már kevesebb porcukrot gyúrok bele, a kezemre még ragad mikor már elcsomagolom, az edényre már nem, mert most már edénybe gyúrom be pont úgy mint egy keltésztát. Könnyeb lesz vele másnap dolgozni, de margarinozás így sem árt.

Ági írta...

Ez csodaszép lett! Gondolom az oktatóék is csak néztek? :)

Névtelen írta...

Gratulálok a tortához,és a jogsihoz is!
Gina

Gesztenye receptjei írta...

Sütis néne!

Egyszerűen csodálatos!

Most vettem észre a krémsajtos postodat, írtam is hozzá!

Wise Lady írta...

Ezért a szép tortáért Oscar-díj jár. Nálam átveheted :D

lúdanyó írta...

Nagyon szép lett a tortád!
Off: Képzeld el, hogy kerestem az interneten rizsfelfújt recepteket, belebotlottam a tiédbe is. Aztán egy másik helyen nézegetem a receptet és mondom magamnak, hogy ezt a képet már láttam valahol. Nálad. Persze a képnél nem volt semmi utalás, hogy honnan vette az illető.
Itt a link:
http://sutemenyrecept.weblap.net/2009/01/28/rizsfelfujt/
Tudom, hogy nem ez az első eseted :(

Sütis néne írta...

Köszönöm Mindenkinek a dícséretet! :-)))

Wise Lady!
köszönöm a díjat, majd posztolom, mindenképp! ;-)

Lúdanyó!
az bizony tényleg az én képem.., már megint... ;-( köszi, hogy szóltál!

Ottis írta...

Nagyon szép lett!

Tűzpadka írta...

Szuper amit csinálsz...csak ennyit mondhatok. Gratulálok szép munkáidhoz.
Sándor

Sütis néne írta...

Köszönöm!

Névtelen írta...

Szia a páromnak jovo heten les za szulinapja es gondolkodtam rajta hogy megprobalnak en sutni neki sutit. Igaz tortat nem csinaltam meg, de mindent egyszer el kene kezdeni. Megtetszett ez a torta, csak egy kerdesem lenne toled, hogy egy adott emailcimre esetleg aprolekosan nem-e tudnad nekem elkuldeni a receptet, mivel turelmem van meg nagyjabol sutemenyeket elkeszitek ha le van irva. Szerintem nagyba vagtam a fejszem de ez a torta gyonyoruen nez ki. :)) (lassie321@citromail.hu)
u.i.: Ha zavartalak esetleg keresemmel elore is bocsi

Sütis néne írta...

Szia!
elküldtem a receptet, ha kérdésed lenne, írj nyugodtan!

maya írta...

Fantasztikusan néz ki ez a fondantos torta!A torta alapreceptjét elküldenéd nekem az e-mail címemre?A párom imádja az ilyen tortákat,megsütném a szülinapjára.A fantás szelet is jól néz ki,annak a receptje is érdekel./ nemeth.marietta@hotmail.com / Elöre is köszi!

Unknown írta...

Szia! fúúú...hát mikor megláttam a tortát elállt a lélegzetem... le a kalappal..
el tudnád nekem is küldeni a részletes leírást - leginkább azt nem tudom hogy a "fondan-ruhácska" hogy kerül rá... előre is köszi, Eszter (esztejke@freemail.hu)

Erzsebet írta...

Ez nagyon szép! Gratulálok! Láttam már többen is kértek részletes receptet, én is megköszönném ha megkaphatnám.
monap79@hotmail.com
Engem is leginkább a fondat érdekelne. Eszméletlenül ügyes vagy! Előre is köszönöm szépen! Kellemes Ünnepeket! Mónika

Névtelen írta...

Szia!

Én is szeretnék beállni a sorba a teljes receptért. Csodás a torta.
Egyébként én épp a joghurtos kuglófodat sütöm, onnan tévedtem ide.
Előre is köszönöm!
Barbi
(barbaree@freemail.hu)

Horváth Erzsébet írta...

Nagyon nagyon szép ez a torta! A kislányomnak szeretném megsütni... Megtennéd, hogy küldesz nekem egy részletes receptet? Rettentően hálás lennék, ez a torta maga a csoda :)))
sspiler@gmail.com
Köszönöm,
Böbe

Eri írta...

Ez a torta egyszerűen gyönyörű!
Sokat szoktam fondanttal tortákat díszíteni, vagy figurákat készíteni belőle miután megszíneztem, de megmondom őszintén, hogy én még egyszer se csináltam házilag, mindig a boltban veszem meg a készet amit csak ki kell gyúrni.
Láttam, hogy írtad, hogy repedezett egy picit. A kész fondantot én mindig celofánba betekerem amíg nem dolgozok vele, mert percek alatt kiszárad. Miután rátettem a tortára ki szoktam simítani egy kis műanyag lapocskával (amit egy doboz tetejéből vágtam ki kézreálló téglalap alakra) amitől gyönyörű tükörsima lesz.
Nagyon ötletes a csokis díszítés is! Ügyes vagy!

Sütis néne írta...

Köszönöm! :-)

Egyébként én is celofánba szoktam csomagolni, amit épp nem használok. ma már tudom mitől repedezett, de akkor még ez volt ez első próba. most már nem járnék így vele.

Sarolta írta...

Szia
Gyönyörű a torta.
Én évfordulónkra szeretném elkészíteni ugyanígy fondantosan.
A süti receptjét el tudnád nekem küldeni? (csotaisaci@gmail.com)
Köszuönöm

Névtelen írta...

Szia!

Ez valami gyönyörű! Csak ámulok és bámulok! Ha nem nagy kérés, én is szeretném, ha elküldenéd a részletes receptet. Az alap süti és a fondant egyaránt kellene. Apukám jövő hétvégén jön haza a kórházból egy elég súlyos műtét után. Neki szeretnék ezzel kedveskedni. Ill. az érdekelne még, hogy a kis indácskákat mivel készítetted rá. Előre is hálásan köszönöm, Bea (carmelita@citromail.hu)

Névtelen írta...

Szia!

Ez a torta valami fantasztikusan néz ki! Egyszerűen káprázatos! Minden elismerésem! Bár én sem szoktam torát sütni, beállnék a receptet kérők sorába, nekem az alap süti és a fondant recept egyaránt kellene. Előre is köszönöm! (balazs0210@vipmail.hu)

Névtelen írta...

Kedves Sütis néne!
Ha nem túl nagy kérés én is nagyon nagyon szeretném ezt a receptet. A Szüleimnek tesóimnak meg a páromnak szeretném karácsonyra. Csak ámulok és bámulok ettől a tortától.Gyönyörű!
Minden el ismerésem. Előre is nagyon szépen köszönöm. Minden jól. Renáta
(zolnaireni@freemail.hu)

Névtelen írta...

Kedves Sütis néne!
Ha nem lenne gond én is elszeretném kérni a receptet.:D Ez a torta gyönyörű!
email: dcsege@gmail.com
Előre is nagyon szépen köszönöm
Dorina.

Névtelen írta...

Szia :)
Gyönyörű ez a torta és én is kipróbálnám :)
Ha volna időd segíteni, arra lennék kíváncsi, hogy hogyan kell a fondantot készíteni, hogy ne repedezzen, és hogyan kell rátenni a tortára.
Köszi szépen (zsuzsa1402@yahoo.de)

Szemi írta...

Ez nagyon szép lett, leginkább az elegáns jelzőt tudnám rá használni!

Névtelen írta...

Ez a torta egyszerűen szuper lett!
Én a kisfiamnak szeretném elkészíteni, bár kicsit félek sikerül-e majd (még sosem készítettem fondantos tortát).
Tudom rengetegen kérték már, de én is csatlakoznék az alap süti és a fondant leírásért. Előre is köszönöm szépen! (ptzsuzso@gmail.com)