2011. augusztus 29., hétfő | By: Sütis néne

Aszalt paradicsom


Szombaton, mikor még az a nagy meleg volt, végre eljutottam odáig, hogy aszalt paradicsomot készíthessek...
Jobb lett volna a korábbi napokra tenni, de sajna nem értem rá. Így viszont úgy jártam, hogy csak 1 napom volt rá, mivel vasárnapra ideért a hideg, és az aszalás így csak részben sikerült a nap segítségével. Bár meg kell mondani, abban az 1 napban is kb. 80 %-san megaszalódtak(nem csoda abban a kánikulában!), így csak kis ideig kellett sütőbe tennem.

Igazából nem nehéz elkészíteni, mert csak meg kell mosni a paradicsomokat, vékonyra vágni, majd sütőpapírra tenni. Egy kicsit megsóztam, aztán leitattam papírtörlővel a felesleges nedvességet, és kitettem a napra. Tettem rá szúnyoghálót is, a bogarak(és egyéb állatok) ellen.
Kb. délután 1-2 óra körül megfordítottam őket, és úgy hagytam estig . Másnap mentek a sütőbe(mivel kint hideg lett és beborult), nálam kb 80-90 fokon, légkeveréssel száradtak, többször rájuk néztem, és ami jó volt kiszedtem. Ezután üvegbe töltöttem, tettem bele fokhagymát, rozmaringot és öntöttem rá napraforgó és olívaolajat (kb 3/4-negyed arányban). Ezután hűtőbe raktam, biztos, ami biztos alapon.... :-)

4 megjegyzés:

Gerdi írta...

Én is készítettem, most először, bár még nem került olajba. Az első adag 3 napig száradt a napon, ez nem is kerül olajba, a második csak két napig, ez nem lett zörgős. Ha időm engedi, én is közzéteszem tapasztalataimat...

Sütis néne írta...

Én is most készítettem először. Remélem hamarosan nálad is olvashatok róla! :-)

Névtelen írta...

Én eddig mindig azt olvastam (és úgyis készítettem), hogy ketté kell vágni, "kibelezni" és úgy szárítani/sütni. Így magosan szószba jó is lenne, de pl. kenyérbe talán jobb mag nélkül. Nem?

Sütis néne írta...

Lehet hogy jobb lenne mag nélkül,nem tudom, de szerintem nem zavaró...
Viszont, mivel ez nem valami vastag húsú paradicsom volt, ezért is hagytam benne a magot, nem akartam hogy szárítás után csak a héj maradjon ;-)