2012. december 15., szombat | By: Sütis néne

A hobbit -mozifilm


Végre sikerült a moziba eljutnom. :-) A Gyűrűk Ura után egyértelmű volt, hogy ezt az alkotást is meg kell néznem. Plusz kíváncsi is voltam, mit tudtak kihozni ebből a vékonyka kis könyvből, ami azért minden oldalról alulmarad A Gyűrűk Urához képest.
Szerencsére nem kellett csalódnom, amit a férjem is alátámaszt, pedig őt úgy kellett elszekálni  a filmre-mivelhogy nem olvasott róla sok jót. De szerintem azt majd én döntöm el, hogy valami jó, vagy nem, ne mások mondják meg helyettem! Szóval, én mindenkit buzdítanék rá, nézze meg személyesen és győződjön meg róla, hogy mi az igazság....

És most az én véleményem:
Többek szerint unalmas, elnyújtott lett ez a rész, ami szerintem egyáltalán nem igaz! Én izgalmasnak találtam, egy percig sem unatkoztam, sőt! Majdhogynem végig összeszorított fogakkal drukkoltam a szereplőknek :-)
Volt aki mese-szerűnek találta, szerintem ez sincs így(habár érdekes dolog egy kitalált történetnél azon filózni, hogy az meseszerű-e vagy sem). Gyerekeknek azonban egyáltalán nem való, ez egyértelmű.  Nekem kimondottan tetszett a sötét, borongós hangulat, ami már a Gyűrűk urát is jellemezte. A sötét jelleg mellett azonban humoros részek is voltak , amin kuncogni is lehetett. 
A látvány szintén hozta a magas színvonalat, a tájak és a szereplők tekintetében is. Mindenképp érdemes 3D-ben nézni, ez is nagyon feldobta, a férjem elmondása szerint, jópárszor kapkodta a fejét.  A színészeket is nagyon jól  eltalálták, a zene szintén kitűnő. 
Nekem külön tetszett az a rész, mikor Völgyzugolyban,  a kerek oszlopos csarnokban tárgyaltak, és az oszlopok mellett-előtt folydogált a patak- ezt is nagyon jól kihozta a 3D-valamiért ez erősen megmaradt bennem, igaz, többször rácsodálkoztam. :-)
Egyetlen pici dolog, ami kevésbé tetszett,  a törpök éneke Bilbó otthonában. Ez bizony jobb eredeti hanggal, mint szinkronizálva. Bár a férjemnek ez nem tűnt fel, mert ő nem látta a fenti előzetest. Mivel én láttam, ezért volt összehasonlítási alapom. :-)
Szóval összességében, nem csalódtam, tetszett a film és várom a következő részt! :-)

1 megjegyzés:

Fernel írta...

nézz csak be hozzám :D :D